HTML

Válságblog

A világválsággal kapcsolatos írások

Totalcar.hu

Nincs megjeleníthető elem

A Mitsubishi Motors kivonul a Dakar Rally-ból

2009.02.04. 16:35 papptibi

Sajnos a Mitsu is feladott valamit, bár biztos vagyok benne, hogy a Dakar nem került annyiba nekik, mint a Hondának az F1. Mindenesetre, miután a Dakarnak hívott rendezvény kivonult Dakarból, majd jól megverte őket a VW Dél-Amerikában (egy tizedik helyet tudtak felmutatni a Racing Lancerrel), logikusnak látszik a döntés. Úgy tűnik az autósport jobban megszenvedi a válságot, mint bármi más.

Még egy kis adalék a Mitsubishi Motors nemzetközi sajtóoldaláról:

- a japánok április végén zárják az üzleti évet. A mostani adataik alapján úgy saccolják, hogy 15 százalékkal fognak kevesebb autót eladni, mint amennyit terveztek. És úgy tűnik, 60 milliárd jenes veszteségük lesz. Persze, ki tudja, hogy ez mennyit fog jelenteni dollárban kifejezve április végén.

- ahogy észlelték, hogy nem mennek az autók, behúták a kéziféket, aminek csak az egyik lépése az, amiről a lentebb olvasható sajtóközlemény szól. Ezen kívül felülvizsgálják a nemzetközi autószalonokon való részvétel volumenét (a Nissan sem ment el Detroitba), átütemezik a beruházásokat, csökkentik a menedzsment juttatásait és leépítik a felesleges dolgozókat, főleg a Tengerentúlon. Ennyit a háttérről. És még egy apróság: a rali vb-t már 2004-ben otthagyták.

A válság sportos veszteséglistája, csak a legfontosabbak:

F1 - Honda

Rali - Subaru, Suzuki

American Le Mans Series - Audi

és most Dakar: Mitsubishi. Persze, lehet, csak megérezték, hogy már unjuk őket, 12 győzelem után.

TOKIÓ, 2009. február 4. — A Mitsubishi Motors Corporation (MMC) ma bejelentette döntését, hogy kivonul a Dakar Rally-ból.

A Mitsubishi Motors 26 alkalommal indult a versenysorozatban; ebből 12-szer nyert, sőt hét egymást követő évben is sikerült győzelmet aratnia. E páratlan rekord mellett a vállalat 4WD technológiája is nyert, hiszen ráirányította a figyelmet a sorozatgyártású járművekben alkalmazott rendszer tartósságára és terepképességeire.

A világgazdaság váratlan megrendülése azonban szükségessé teszi, hogy a vállalat szigorúbban ossza be erőforrásait. Ennek okán született meg a döntés, hogy a vállalat kivonul a Dakar Rally-ból.

15 komment

Címkék: rally mitsubishi kivonul

A bejegyzés trackback címe:

https://valsagblog.blog.hu/api/trackback/id/tr96922625

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manodesign · http://manodesign.blog.hu 2009.02.04. 17:01:00

nem tudom mekkora reklámértéke van egy olyan versenynek, amiben az autók csak névben hasonlítanak az utcai változatra. Ki merem jelenteni, hogy egyetlen közös alkatrésze sincs a versenyautónak az utcaival.

Lacee83 2009.02.04. 17:26:35

Valami reklámértéke azért van, illetve próbálják meglovagolni a gyártók az elért sikereket lásd Renault reklámok F1 sikerek után... Igaz valóban nincs közük az utcai változatukhoz, De ha valaki beveszi azt h igen, és a márka mellett dönt akkor már megérte.
A Peugeot 405 is nyert Dakart! Így jó kimondani de az utcai változata az első dűnén kifingana:-) De én nem is ezért vettem ilyet.

zacc 2009.02.04. 17:35:27

és a kawasaki is lelépett.

papptibi 2009.02.04. 17:37:08

Pláne egy olyan gyártónál fontos a Dakar, ahol a terepjárók húzóágazatnak számítanak. A VW is csak akkor szállt be, amikor volt eladnivaló terepjárója, először az Iltis, most meg a Touareg.

tattoo1 2009.02.04. 20:16:35

Azért az is lehet a dologban,ha egy csapat nem nyer,így felesleges versenyeztetés...A rallyban egy pár éve a subaru csak 2. így miért maradjon...és ott volt a mitsu is...az is csak sereg hajtó volt az utóbbi időben...Én sem hiszek az autóverseny reklámjába...Az a kérdés mekorra nézetsége egy műsornak...Az f1-en kívűl mindent csak éjjel adnak...kutya nem nézi..csak a fanatikusok...azok meg mindent tudnak a kocsikról...

Devil1 2009.02.04. 20:23:16

Hát az tény hogy az idén a VW nem bízta a véletlenre hogy kinyírja a Mitsut. Hány VW is indult most a Dakaron? 5-6?

Devil1 2009.02.04. 20:24:09

Gyári csapatra gondoltam persze.

joeramirez · http://automeo.blog.hu/ 2009.02.04. 20:26:13

Ez tök jó!
Mire Budapestről indul a Párizs-Dakar, ami lehet hogy Kínában fog futni, már nem is lesz nevező ...

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2009.02.04. 20:52:59

>Mire Budapestről indul a Párizs-Dakar, ami lehet hogy Kínában fog futni, már nem is lesz nevező ...

Egyetértek.

A Toyota-F1 dolgot sem értem. Alig gyűjtöttek pontot, állati messze vannak a a dobogótól, nem is értem, hogy miért csinálják még..

warwolf 2009.02.04. 21:06:39

Ha nem lenne az ökör büntetővám Európában a Japán gyártók márkáira, nem csökkentek volna az eladások.Mert én pl. sokallom a Hondáért is a 4 millát, akárcsak a Lancerért.....Ha nem lenne rájuk a büntetővám, megfizethető és ezálltal eladható autók lennének.Akkor máshogy nézne ki a mérce, és talán maradtak volna az autósportban is.
A Toyotát végképp nem értem, hogy eddig is mit kerestek az F1-ben.
Nem hinném, hogy ennyire szükségük lett volna a reklámokra.Aki Toyotát vesz, tudja mit és miért vesz.(ezmostjólsikerült)

Káposztakukac 2009.02.04. 23:49:21

warwolf: japán autóra nem büntetővám van az európai unióban, hanem sima vám, mivel közösségen kivülről jövő termék. viszont pont emiatt csomó japán gyártó már európában nyitott gyárakat, ezzel elkerülve a vámokat, így manapság alig lehet kapni olyan japán autót, amire tényleg vámot kellett fizetni. toyota angliában, franciaorszgban, csehországban és törökországban gyárt, nissan spanyolban meg angliában, honda angliában, szóval...

Magyar Huszár 2009.02.08. 22:32:47

@joeramirez: de lesz indulo: Imre és Ödön a 32 éves LADA Nivájával, Bivalybasznádrol : )

sufnyi 2009.02.10. 13:07:56

És most ebben a pillanatban hölgyeim és uraim a Niva és az UAZ küzdelmét figyelhetik meg ... a bivalybasznádi, kitünően felkészített Niva a jobbkanyarban kívülről próbálta előzni a krasznojarszki származású, de hazai színekben induló Luki Elemért. Az UAZ észvesztő sebességgel rettenetes hármasban (85 km/h) robog a cél felé. ...... Szerintem lesz romantikája

megint 2009.02.14. 14:22:32

Tavaly már látni lehetett, hogy idén a vw lenyomja őket a Dakaron Calrlos mester hozta a formáját és megint összetörte a gépet, talán jövőre mást kéne beültetni, akármilyen jó pilóta.

Harmatos Libaf.s 2009.02.16. 20:27:26

@Magyar Huszár:

:D:D egyébként a Lada Niva meg a Lada ott volt a Dakaron a 80as évek végén és tényleg ott voltak az élmezőnyben azért maradtak le aszem 89 ben a dobogórol mert az ucsó előtti szakaszon szét ment a hűtőjük aszem:P és kb a 90 évek közepéig a gyári Lada jelen volt a Dakaron. Most a Ruszkikat a Kamaz képviseli elég jól :P:) aszem ez volt a Kamaznak a 8 v 9 Dakar győzelme szal nem kispályások . Hát igen a Mitsunak mindene meg volt csak a motorja volt kaki hiszen lehetetlen 2 év alat anyit finomítani a motoron mint 6 v 8 év alatt a BMW nek v a VW nek. Egyébként a VW is fontolgatja azt h ott hagya a Dakart és átmegy a BAJA 1000 re de ez csak remélhetőleg pletyka :)
ha meg kilépnek akkor a magán versenyzők juthatnak dobogó közelbe ami igen öröm teljes hír a magyaroknak akik mondjuk ki ha ez bekövetkezik akkor akár megcsíphetnek egy dobogót . Akkor is a Dakar a legjobb motorsport :)
süti beállítások módosítása