HTML

Válságblog

A világválsággal kapcsolatos írások

Totalcar.hu

Nincs megjeleníthető elem

A válság ellenére sem túl barátságosak a magyar autószalonokban

Nem kapkodnak a vevők után

2009.03.30. 12:27 TóthZé

Úgy tűnik a Suzuki, a Ford, a Volkswagen, a BMW és a Volvo értékesítői már beletörödtek a válság megváltozhatatlanságába. Vagy annyira profik, hogy azonnal levették: a független piackutató intézet próbavásárlói mind csóró főiskolások, Armanijuk kölcsönzött, szakálluk ál, Omegájuk hamis, pénztárcájuk üres.

Sajnos az alábbi sajtóközlemény nem túl bőbeszédű, de az eredménye is elég érdekes: márkánként 16 eladási pont (tehát összesen 80 kereskedés), mindössze egy helyen jutottak el a tesztvezetésig az érdeklődők.

Sok helyen nem kaptak pontos árkalkulációt, nem tájékoztatták őket a hitellehetőségekről és a biztosítási ajánlatok is gyakran elmaradtak. Úgy tűnik, hogy nem kell nekük roncsautó beszámítási, újautó eladási, állami ártámogatás: a magyar értékesítők nem akarnak autót eladni.

De akkor miből élnek?

 

A csökkenő autóeladások ellenére sem törekednek arra az újautó kereskedések, hogy javítsanak értékesítési technikáikon, vevő-orientáltságukon. Helyenként a legelemibb elvárások sem teljesülnek, vagyis ajánlatot sem tesznek a szalonban érdeklődő ügyfélnek – derült ki a Mystery Visit Kft. friss, újautókat forgalmazó szalonokban végzett próbavásárlásos kutatásából.

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete által közzétett 2008-as autó eladási statisztikái szerint az elmúlt évben tizedével visszaesett az autóértékesítés: tavaly összesen 158 628 személygépkocsi talált gazdára, míg 2007-ben 176 978 új autót adtak el. Ez a visszaesés 2009 első negyedévében még radikálisabb volt, nemcsak hazánkban, hanem világszinten is.

Csillogó külső, hiányos kiszolgálás

A szalonok külső, belső állapota minden esetben makulátlan, precízen vannak jelölve az autókon a gépjárművek ára, felszereltsége, illetve az esetleges kedvezmények is. Az értékesítő munkatársak megjelenése igazodik az autók kategóriájának szintjéhez – az alsó kategóriás szalonokban pólóban és farmerben, a felsőbb kategóriájú autókat forgalmazó szalonokban pedig öltönyben, nyakkendőben várják az ügyfelet.

Bár a próbavásárlások tapasztalata szerint minden ügyintéző kedves és segítőkész, nem törekednek a meggyőzésre, a minél teljesebb információszolgáltatásra. Vannak ugyan kivételek, de minden részletre kiterjedő tájékoztatást sehol sem kaptak a próbavásárlók: hol a hitelajánlat, hol a biztosítási információk maradtak el, sőt több olyan eset is előfordult, hogy a vásárló árajánlatot sem kapott.

A vizsgált felső kategóriás szalonokban az értékesítők inkább csak „kiszolgálnak”, pusztán a vevő kérdéseit megválaszolva adnak tájékoztatást. Az ügyfelek igényeit a középkategóriás autószalonokban mérik fel leginkább a munkatársak, itt voltak a legpozitívabbak a tapasztalatok az ügyfélkezelés, valamint az értékesítés-orientáltság terén: precíz árajánlat, hitelkonstrukciók, biztosítások és több felszereltségi csomag ismertetésére is sor került.

Annak ellenére, hogy a próbavásárlók komoly vételi szándékkal jelentkeztek a szalonokban, tesztvezetésre mindössze egy vidéki felsőkategóriás autószalonban került sor.

A kutatásról

A Mystery Visit Piackutató és Tanácsadó Kft. rendszeresen végez saját kutatásokat különböző szektorokban. Legutóbb 2009 márciusában vizsgálták öt márka (Suzuki, Ford, Volkswagen, BMW, Volvo) autószalonjait, 8 vidéki és 8 fővárosi helyszínen. A próbavásárlók különböző kategóriájú autók után érdeklődtek, melyet 30%-os önerő mellett kívántak megvásárolni.

122 komment

Címkék: volvo bmw volkswagen ford válság suzuki próbavásárlás újautó eladás béna értékesítők

A bejegyzés trackback címe:

https://valsagblog.blog.hu/api/trackback/id/tr151027200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

WP12 2009.03.30. 15:21:27

vizsla_barat 2009.03.30 15:18:54 : és melyiket veszed meg?

:-)))))))

Grisa 2009.03.30. 15:27:50

Az én friss történetem a következő. A család növekedésével együtt autócsere előtt álltunk már egy ideje. A mostani "válságos" akciókban úgy gondoltuk itt az idő, hogy váltsunk. A három kiszemelt márka Fiat, Mazda, Mitsubishi. Lévén teljesen nyitott volt még a kérdés gondoltam végigjárok néhány kereskedést személyes tapasztalatszerzésre. Na az eldöntött mindent. A Mitsubishinél addig sem jutottam el, hogy legalább köszönjenek nekem a kb. 4 milliós ügyfélnek, a Mazdánál legalább beszéltünk pár szót az értékesítővel, de szerintem ő sem hitte el hogy én vagyok a VEVŐ. Fiatnál megpróbáltak meggyőzni 1-2-3 ajánlat kedvezmény miegyéb, mivel a többiek nem erőltették meg magukat így sikerült is meggyőzni és Fiat tulaj lettem.
Azt csak utólag mesélte autóbizniszes ismerősöm, hogy olyan márkákkal mint a Mitsubishi Magyarországon nem is érdemes próbálkozni. Kicsi a piaci részesedésük és csak azért vannak itt mert kötelező mindenhol jelen lenni. Azt a kevés autót amit eladnak azt meg a márkafanatikusok így is úgy is megveszik, akció és normális kiszolgálás nélkül is.

Bambano 2009.03.30. 15:33:57

Pepe, ugyan mondd már meg légyszives, mia rossebtől veszi el az időt, ha beszélsz azzal, aki később nem vesz autót? Nem tudod megdugni megint az értékesítő kolleginát vagy mi? Nem azért vagy a szalonban, hogy megpróbáld rátukmálni az autót arra, aki oda bemegy? Értem én, el is hiszem, hogy első ránézésre felméred, kiből lesz vevő, de mi a francokat csinálnál ott, ha éppen senkiből nem nézed ki?

Mindig feldühít, amikor zavarom a kereskedőt.... És ez akkor is előfordult már, amikor tényleges vételi szándékkal voltam ott.

wankelfun 2009.03.30. 15:47:32

Van egy régi filmem: Lenyúlsz vagy kinyúlsz (Suckers), a Tecsóban vettem vagy 200 Ft-ért, annak az elején akkora dumát hint le a használtautókereskedés vezetője reggeli míting gyanánt az eladóinak, hogy majdnem lementem a ház elé eladni a kocsimat miután megnéztem! Maga a film szar, de ezt a szöveget bele kéne verni a sok fasszopó "értékesítő" kolléga agyába!
Bambano: megmondom én neked: szalonban dolgozni (Magyarországon) presztízs, azt hiszik hogy ettől valakik, de ha dolgozni kéne az büdös. Melómból kifolyólag vagy 40 autószalonba járok rendszeresen, de 90%-ban hányingerem van ezektől a buziktól!

Bambano 2009.03.30. 15:52:36

wankelfun: nekem meg az a presztízs, hogy már nem kell öltönyben járnom...

wankelfun 2009.03.30. 15:58:40

A legjobbat el is felejtettem: 2000-ben spoilereket hordtam szalonokba, boltokba Egyszer egy A4-es szárnnyal bementem a győri Porsche Hungáriához, rövidgatya, szakadt cucc, kosz ahogy kell, mondom a recepciós picsának: spoilert hoztam fizessék ki, sietek! Erre ő felnézett rám körömreszelésből és felháborodva megszólalt: dehát egy Audi szalon! Otthagytam a névjegyem és eljöttem a faszba. Két napra rá hív a szervizvezető, hogy hol a rendelt cucc, mire én mondtam neki, hogy ha kell neki jöjjön el érte, én be nem teszem oda a lábam!
Utána megbeszéltük a dolgot, kiderült hogy a büdös kurva valakinek a valakije, és minimálbérért melózgat....

wankelfun 2009.03.30. 15:59:15

Nekem sajnos kell, de nehezen viselem...

butatót 2009.03.30. 16:02:58

Bambano 2009.03.30 15:33:57
Ott a pont. Mi az a rettentő fontos dolog, hogy a kedves értékesítő nem ér rá az érdeklődőkkel foglalkozni (ami a munkája lenne, ugyebár) ? Főleg most, amikor csak véletlenül téved valaki a szalonba. Mintha nem lenne válság, bazzeg.

ZTomi 2009.03.30. 16:03:18

Igen, én is ezt tapasztaltam néhány szalonban, másfél hónapja vásároltam autót.

Az első számú kiszemelt egy Passat CC volt, a számítógép előtt ülve összeraktam a konfigurátorban egyet, majdnem teljes extrás, 13millió forintot adott ki rá a gép. Elhatároztam magamban, hogy megyek tesztvezetni, és ha ott is tetszik 100% hogy megveszem. Szépen kinyomtattam, és besétáltam a hozzám közel lévő VW szalonba. (porsche hungária..) 2 Passat CC is állt bennt, odasétáltam, elkezdtem őket nézegetni. 5 percig nézegettem, senki sem jött oda hozzám. Kerestem egy eladót, akinek elmondtam hogy ki vagyok mit szeretnék, de nem igazán érdekelte a dolog. Nyomtatott árlistát, de mondtam hogy engem nem az érdekel hanem ki szeretném próbálni. Azt mondta sajnos nem tud segíteni mert nem lehet náluk autót próbálni. (?!) Kérdeztem miért, azt mondta azért mert a szalonból nem tolják őket ki. Mondom jólvan akkor, passat cc felejtős, bunkók mint a fene. Mondtam viszlát, semmi névjegykártyát semmit sem kért tőlem szóval szart rám. Kinnt a szalon előtt az udvaron persze ott állt kettő is, P rendszámmal. No comment.
A VW szalon mellett az audi, átsétáltam, ott A5 öst szerettem volna nézni. Ott ugyan odajöttek, de mindent harapófogóval kellett kihúzni belőle (amúgy szakmai felkészültség 0, kérdeztem adatokat nem tudott semmit). Mondtam neki kipróbálnám, azt mondta jó, adjak telszámot majd visszahív ha lesz rá lehetőség. Azóta is hív...

5percre onnan volt a Merci szalon, gondoltam akkor nézek CLS-t. Bementem, azonnal odajöttek kedves eladó, jól felkészült, mondtam neki hogy CLS érdekelne és már néztem a passat cc-t meg az A5 öt, egyből megértettük egymást, látszott rajta hogy szereti amit csinál, próbálta eladni az autót. Azonnal elhívott vezetésre, kipróbáltuk 2 motorral is. Adott árajánlatot, és mondta hogy hívjam bármikor ha van kérdésem akár munkaidőn kívül is hívhatom. Én úgy voltam vele, hogy előtte nemigazán akartam mercit venni, de valami megfogott benne. Két nap múlva hívott, hogy érdekel e még a CLS, mert ha igen akkor meghív a fönökkel közösen egy beszélgetésre, és tán megegyezhetünk árban. Találkoztunk, ott elmeséltem hogy az ár egy kicsit problémás, de végül meg tudtunk egyezni, és rábeszéltek egy CLS vásárlására...
Úgy vettem mercit, hogy előtte eszem ágában sem volt. Szimplán csak annyira megnyerőek voltak, és sikerült nekem is elhinnem, hogy mennyire jó a kocsi, hogy a 13 milliós VW helyett egy kicsit drágábbat vegyek. Ja, és árat is engedtek, 3milliót.
Így kell autót eladni, szerintem! 13milliót kereshetett volna készpénzben a VW, ha normálisak velem... Nevet és szalont inkább nem írok, hátha olvassa a főnöke, és dührohamot kap :)
Ja, miután megvettem az autót, meséltem a mercinél, hogy mi volt a VW nél, azt mondta, hogy valószínüleg túl nagy arca volt az eladónak, és egy 20éves gyerekből nem nézte ki hogy autót fog venni. De ők nem ilyenek, mert többször is előfordult már, hogy egy építőmunkás ruhába öltözött jóember C-s vagy E-s mercit vett készpénzre, ezért ők mindenkivel teljes szívvel foglalkoznak. Ennyi...

JL 2009.03.30. 16:06:58

Időpönt: 1984 nyara...1 hónapos nyugat-európai csavargásból hazatérőben (utolsó előtti napon) barátommal Bécsben beszédültünk az Opernringen lévő Mercedes-szalonba - nem szakadtan, de nem is túlöltözötten. Ketten voltunk összesen 44 évesek:-). Még magunk szerint sem néztünk ki komoly vevőnek, de reméltük, nem küldenek el a halálmadár balmenetes ..., ..., ... Rajtunk kívül éppen nem volt ott érdeklődő.
Tán 1 percig nézegettük az autókat, amikor az irdatlan terem mélyéről hipp-hopp előkerült egy kifogástalan eleganciájú, 50-es úr, és roppant udvariasan megkérdezte, melyik típusról szolgálhat információval... Akkoriban a szívem csücske volt a 190E 2,3-16-os, arról faggattam, meg még valamelyik bálnáról. Pöpecül válaszolgatott, majd érdeklődött, adhat-e katalógust, netán árlistát...ááááá, azt hittük, álmodunk, majd' lefostuk az inunkat! (Itthon, ugye, akkoriban Merkur, Martinelli téri "autószalon", kőbunkó eladókkal...broáááf...)
Adott mindent az úr, és "köszönömazérdeklődéstmáskorisforduljanakhozzánkbizalommaljóutatkívánokönöknek"...asztaqrva! Kinn, az utcán csak néztünk egymásra, hogy: bazz, ezt így is lehet...
Olcsó poén lenne mai, hazai ellenpéldákat sorolni - de bizony, tudnék...

US 99.5 (törölt) 2009.03.30. 16:11:00

SchEdem!

Németországot nem hasonlítsuk Magyarországhoz, soha semmiben nem fogunk még csak a közelükbe sem érni. :) A hétvégére odaadják az autót meg totál általános egész Németországban. Mazda 2-est is odaadták anno 2004-ben, meg is vettük. Volt ugyanígy 6-os mazda és audi a4-es és honda accord is nálunk.
Idehaza meg voltam már olyan Nissan kereskedésben is, ahol még csak kipróbálni sem lehetett az autót. Azt mondták, hogy ha komolyan érdekel(aláírom a vételi szerződést), akkor kipróbálható. :)))) Megkérdeztem a nyomorult gyökereket, hogy mikor van náluk nyílt nap, erre a válasz az volt, hogy nincs nekik arra szükségük, mert jönnek vevők anélkül is. Ez Magyarország.

US 99.5 (törölt) 2009.03.30. 16:13:29

Bambano!

Tökéletesen igazad van.

Bambano 2009.03.30. 16:19:00

Én csak azt tudom, egy opel szalonban amikor megfogtam az új insignia kilincsét, körülvett a teljes személyzet. Kaptam pár apró ajándékot, naptárat, ilyesmit. Nem vettem semmit, ezt tudták akkor is. Viszont azóta minden opelt oda hordok szervizbe, amelyiknél megkérnek, hogy segítsek.

Ez nem számít?

Stevehu 2009.03.30. 16:23:19

Új autó értékesítő ( nem Suzuki ) vagyok és tudom ,hogy pár szalonban vannak kolegák akik magasan leszarják a megfelelő kiszolgálás fogalmát. De ,hogy ennyiből általánosítsatok....Legalább 50 autó szalonja van minden komolyabb márkának.
Biztos elő fordult ,hogy én sem mentem oda vagy nem csináltam tökéletesen a munkám de nézzen körül mindenki elöbb maga körül mielőtt ítél. Oké ez a munkánk meg ezért kapjuk a fizetésünket. De tetszik vagy nem mi is emberek vagyunk.
Ez a próbavásárlós dolog is egy nagy humbuk. Szeretném látni a dokumentációt ami alapján ezt a "cikket" írták. Ti meg szépen bedőltök ennek meg az összes médiában leadott "híreknek".
Mert logikusan tényleg nem érdekli azt az autóértékesítőt akinek két vagy három éhes szájat kell etetnie ,hogy eladja e neked az autót vagy nem. Inkább éhen hal vagy mit tudom én de nem ad el autót. Logikus, nem?

12 éves értékesítői pályafutásom során eladtam már nem kevés autót de eddig egyszer nem találkoztam olyannal aki 18-19 évesen lépte volna ezt meg ( sosem dolgoztam a Suzukinál ) . Eleve nem fogom kiadni a demó autónkat ,hogy a x éves suhancnak ,hogy összetörje magát vele majd kalap kabát az önrészt nem kifizetve távozzon a szalonból. Aki komolyan akarja magát vetetni ennyi idősen az a szülőkkel jön és nem hátizsákkal az iskolából. Ennek ellenére ugyan úgy komolyan vesszük még akkor is ha mellette olyan ügyfelek mennek ki a szalonból akik nagyobb valószínűséggel vennének autót.

milyen_Péter? 2009.03.30. 16:30:52

Régebben sok szalonban jártam, mindehol tesztvezetni szerettem volna. Ford, Opel, Renault, Fiat, Suzuki egyedül a Fordnál éreztem azt, hogy annak ellenére (fiatal, hátizsákos, nyilván diák), hogy nem én voltam az évszázad biznisze, simán eljöttek velem vezetni, kísérőnek mellettem az eladóhölgy, én meg próbáltam akkori álmaim autóját. Az összes többinél eddig nem jutottam el. Vegyes volt a kép, de pl. Opel Vectraba beültek és vittek egy kört. Némán ültünk, mert vártam, hogy mikor ülhetek a volánhoz. A Renault-nál is eljutottam a vezetésig, ráadásul 2 fajta motorral, jó arc volt az eladó, de nyilván tudta, hogy időpazarlás vagyok, ezért ilyenekkel, hogy árlista nem zaklatott. Hmm. Ezek nem is olyan rossz tapasztalatok. :) Szalonokat én sem írok, bár a pozitív dícséret szerintem nem tiltott. Amúgy azzal az Opel kereskedéssel azóta sem vergődtem zöld ágra, állandóan jelentkeztem tesztvezetésre, meg volt olyan akció, hogy 1 hétre odaadnak autót, arra is, de nem hatottam meg őket. Csak akkor minek hirdetik? Insigniára is jelentkeztem, de kb. ezt vártam: tesznek rám. :) A Fiatnál a Grande Puntot szerettem volna kipróbálni, de az orrom előtt adták el még a tesztautót is, ezért már nem mehettem vele. Vagy csak duma volt. A Suzuki hasonló volt a Fordhoz, kipróbálás pipa, üzletkötő mellettem, pipa, autó k. drága, pipa. Szóval nem olyan rossz szerintem a helyzet. (Persze a Ford és a Suzuki között eltelt 9 év, már nem hátitáskás sulisként mentem oda)

kalandrover 2009.03.30. 16:32:11

"Ez a próbavásárlós dolog is egy nagy humbuk. Szeretném látni a dokumentációt ami alapján ezt a "cikket" írták. Ti meg szépen bedőltök ennek meg az összes médiában leadott "híreknek"."

Erről van szó. Ma bárki lehet ilyen felmérőpróbavásrálós"újságíró" Ez egy vicc.

Sok helyen akarnak eladni, mi mindhárom alkalommal több kört futottunk. A kiszolgálás, és az ár döntött. Végére árban lehet jobban is kijöhettünk volna, ha nem számít a kiszolgálás.

GYUSZI BACSI · http://www.fizetesem.com 2009.03.30. 16:33:58

hát az értékesítők kommentjeiből abszolút lejön a hozzáállásuk

óriási arc, szaktudás nulla, mind megmondja ránézésre, hogy ki a vevő és ki nem

abból indul ki, hogy a 80% úgyis inkább külföldről veszi meg

na és mi a lof@sz van a maradék 20%-kal??? aki rászánná a pénzt, hogy mégis itthon vegye meg???

annak az a jutalma, hogy nagyívben leszarják a másik állítólagos 80% miatt

gratulálok, ehhez nincs is mit hozzátenni

talán még annyit, hogy a fő felelős a szalon tulajdonosa, aki ilyen embereket felvesz, de hát mit tehetne mást, mikor ő se ért hozzá, mert autóreszelőből lett manager és a közgazdasághoz, meg a személyzeti munkához nem ért

a jó embert megfizetni meg nem hajlandó, inkább nyélre kapja a válságot

mellesleg ezúton tájékoztatom a tisztelt értékesítő kollégákat, hogy nem vesz 80% külföldön autót, csak előled és a szalonod elől menekül máshova

kalandrover 2009.03.30. 16:37:24

Gyuszi bá!

Maga felett kicsinyt eljárt az idő. Milyen 80 %?????

Ma a külföldiek járnak idehonba autóééér.:-))

GYUSZI BACSI · http://www.fizetesem.com 2009.03.30. 16:42:48

kalandrover: itt írta valaki ezt a baromságot, arra reagáltam, de látom te sem veszed az ívet

Explorer 2009.03.30. 16:48:48

US99.5 Nana. Azért a németek sem angyalok! Én multiban dolgoztam, hát a németek negyedannyit sem tettek le az asztalra, mint az én mérnökeim.

Egyébként a témához visszatérve nekem a veszprémi Opel szalonnal van nagyon rossz tapasztalatom. Ezek aztán baromira nem figyelnek az emberre, nem értenek az autóhoz. Mindemellett rendkivül nagyképűek. Ha teheti mindenki kerülje el őket nagy ivben.

Stevehu 2009.03.30. 16:51:47

Úgy tűnik Gyuszi Bácsinak volt pár rossz tapasztalata. Szívesen látlak a szalonunkba pár napra. Igenis betudom bizonyítani ,hogy nincs igazad :)

kisvagány 2009.03.30. 16:54:33

Én csak magamból indulok ki.... Pontosan tudom, hogy mit akarok venni. Amire kíváncsi vagyok ( pl.: akciók, hitel, biztosítás, felszereltség, stb...) azt megkérdezem. Jó megközelítéssel ismerem a lehetőségeimet. Az értékesítő nem azért van, hogy "letámadjon" amikor belépek, hanem azért, hogy megnézze mi van készleten, intézze a megrendelést, kiszámolja a törlesztőmet több konstrukcióra stb... Tesztvezetés? :) A gyári adatokból tudható, hogy fogunk gyorsulni és mennyi üzemanyagot fogyasztunk majd. A lényeg az ergonómia, hogyan ülünk az autóban, mennyi hely marad mögöttünk? Ehhez egy métert sem kell menni.:)
Szerintem.:)

milyen_Péter? 2009.03.30. 16:57:09

kisvagány: és álló helyzetben megállapítod, hogy milyen a hátralátás, a gördülés, a váltó, a motor hangja, úgy összességében, menet közben jól érzed-e magad, el tudod-e képzelni kb. 3-6 évig benne magad? Ha igen, gratulálok, ha nem, akkor ezen nagy eséllyel segít a tesztvezetés.

Myko 2009.03.30. 17:00:17

Nekem nincs sok tapasztalatom a szalonokkal kapcsolatban,fősulis lévén nem sok közöm van az új autókhoz. Viszont a Kia-nal nagyon jó fejek voltak,mehettem vagy 30km-t egy dízel Rio-val, a Cee'd épp akkor jelent meg így azzal csak 5km-t mentem :) Viszont már adtak oda szalonok tesztvezetésre Megane-t,Auris-t is :)

Egyszer a Mercedes szalonba is betévedtem...ny-dunántúli megyeszékhely. Jó meleg nyári nap volt ezért biciklimre pattantam és elindultam megmászni a közeli hegyet...hegy? domb...bár 245m magas és van két 15%os emelkedő rajta. Eltekertem a Merci szalon előtt is,látom ám,h ég az egyik használt S Merci tompítottja. Hát majd lekapcsolják.
2,5 órával később jövök visszafelé,már alig érzem a lábaimat :) Hát még még mindig ég rajta a lámpa,nah mondom akkor bemegyek szólok nekik,lássák van még rendes ember a Földön :)
Kissé izzadtan ,porosan ,sport cipőben ,rövid gatyában,fehér pólóban letámasztottam Caprine Highlanderem egy G Mercedes árnyékába a bejárat mellé. Belépek...áááh ...légkondi ...bőr illat...C osztály,S osztály, ML ,CLS szép rendben sorakoztak. Elnézek balra...kis kávézó sarok bárpulttal és bőrkanapéval. Ejha...
Nem sok ember volt benn,de azok mind abbahagyták azt amit csinálta: vevőkiszolgálás,beszélgetés,kávé készítés. Közben vártam mikor gurul el mellettem a western filmekből ismet izé amit a szél szokott görgetni az kihalt városokban :) Na mondom gyors odalépke a recepciónál ténykedő hölgyhöz:

WP12 2009.03.30. 17:00:18

Eszembe jutott, hogy év végén voltam vidéki VW kereskedésben és pesti BMW-nél is, szintén a mostani válság idején.

VW-nél jó tapasztalatot gyűjtöttem. 1 szem eladó hölgy, szombati napon készségesen elmondott mindent, ilyen ajánlat-olyan ajánlat, akció, és még az eladott autókat is megmutatta, hogy lássam másféle felszereltséggel is.

A BMW-sek használtautó részlegén nekem kellett kezdeményeznem a beszélgetést, de elég gyorsan leráztak...

SchEdem 2009.03.30. 17:00:55

Az azért elég vicces, hogy itt van a sok negatív tapasztalat a vevői oldalról, hogy hogyan szartak rájuk/ránk a szalonokban, és mellette a pár kereskedő bizonygatja, hogy
1. ők meg tudják állapítani, hogy ki a potenciális vevő (persze, a hozzászólásokból is pont ez látszik)
2. az egész felmérés kamu (igen, ez is látszik a hozzászólásokból)

Stevehu 2009.03.30. 17:01:08

Nálunk nagyon nyomják a tesztvezetés fogalmát . Egy bibi van csak ,hogy amióta válság van a tesztvezetés nagyon nehezen megoldható mivel nincs mivel. Ezt sem szabad elfelejteni . Sokszor egy 4 milliós autó bruttó 50.000 Ft haszonnal van eladva ami mondjuk egy hasonló értékű autónak a havi raktár költsége.

GYUSZI BACSI · http://www.fizetesem.com 2009.03.30. 17:05:16

Stevehu: készséggel elhiszem amit mondasz, de te vagy az a kivétel, aki megszvja a többi tahó viselkedése miatt, mert az ügyfél egy idő után általánosít

több száz autó értékesítőt ismerek személyesen, több hálózatból, azonkívül rendszeresen próbavásárlok a saját szórakozásomra (nem ebből élek, csak példákat gyűjtök), és 10-15 esetből egy a pozitív

kisvagány: a tesztvezetés nem helyettesítható semmivel, az úttartás, stb meglepődnél ha mennél egy kört a Golf 6 1.4 TSI-vel, minor azt hiszed, hogy ez is csak olyan mint az Astra vagy a Focus (:

Myko 2009.03.30. 17:05:23

valamit nagyon kaparászott egy füzetbe,de amint odaléptem felnézett:
"tessék miben segíthetek" közben szerintem teljesen megdöbbent,h mit keres itt ez a pöcs,egy Merci szalonba,a bringája a 20millás terepjáró mellé támasztva stb.
"hát csak azért jöttem ám be,mert szólni szeretnék,h ég a egyik kocsin a használltautók között a lámpa"
még mindig csak néz
"azért jöttem,mert szólni szeretnék,h ég az ICT-... rendszámú S Mercin a tompított,azon a kéken ott"
"húúúú kösz,megyek gyors lekapcsolom" becsapta a füzetet és már kotorászott is a fiókban
"köszi szépen,rendes vagy"
aztán kisétáltam...mindenki folytathatta addigi dolgát, az légtérben megállt légy is repülhetett tovább...
én pedig felpattantam a kissé poros,immár felhevült nyergű bringámra
hát ennyi a Mercedes salon feat. Én történet :)

kisvagány 2009.03.30. 17:12:34

milyen_Péter?
Tapasztalatom szerint a mai világban már ritka a zajos, elviselhetetlen autó. Minden gyártó ( még a koreaiak is! ) eljutottak egy elfogadható műszaki szintre, még a kiskategóriás autóknál is. Évente 50-55ekm-t vezetek, átlagosan 2-3 évente cserélem az autómat. Hidd el nem lenne mindegy nekem miben ülök ennyit, de nincs nagy különbség az azonos kategóriájú autók között. Motorhang? Futóműzaj? Alig hallható. Jelentős különbségek csak a megjelenésben, a külsőségekben vannak. Ma már nem gyártanak sz@rt (szinte) sehol. :)

Stevehu 2009.03.30. 17:12:46

Valószínű azok olvassák ezt a akik nem találtak semmi kivetni valót az értékesítő munkájában. Valószínű.

Nálunk az ügyfél elégedettségre külön verseny van. Ha egy bizonyos %-ot elérsz akkor több jutalékot fizet az importőr. Tehát érdekem az elégedettség.
Na most képzelj el egy 3 oldalas kérdő ívet amin számtalan kérdés van. 5 válasz lehetséges minden kérdésre ( nem megfelelő , elégséges ,megfelelő ,jó , nagyon jó , kiváló ) . Egyszer utána jártam egynek ugyanis ezt közvetlenül az importőr küldi és kapja. Lekértem egy olyan ügyfelem kérdőívét amiben teljesen biztos voltam. Kapott pezsgőt , virágot (hölgy ), átadáskor . Szóval elég ünnepélyes volt. Én meg a megbecsülésem jelül borravalót.
De nem tudott a nagyon jó-nál jobbat kiválasztani. Mi ebbe a pláne? Az ,hogy az importőrnél már csak 2 lehetséges válasz van. A Nagyon jó az = a nem megfelelővel. Azért rá kérdeztem ,hogy mivel nem volt elégedett finom mivel olyan kontaktusba lettünk és csak annyi volt a válasz ,hogy nehogy elbízzuk magunkat. Köszi. Ehhez hasonló esetek egyre többször előfordulnak és ha kézen állva szolgálom ki az ügyfelet se lesz 100%-ig elégedett.

WP12 2009.03.30. 17:13:51

kisvagány 2009.03.30 16:54:33

Nem vagyunk egyformák. Nekem új autó vásárlásakor is szükségem van arra, hogy kipróbálhassam a kiszemelt típust. A saját tapasztalatom sokkal jobban meg tud győzni, mint a gyári adat, vagy az autós tesztek.

Stevehu 2009.03.30 16:23:19

Igazad van abban, hogy ez a cikk egyáltalán nem informatív, inkább szenzáció hajhász, és tényleg hülyeség 16 esetből általánosítani. Ez a blog viszont jó arra, hogy leírhassuk saját tapasztalatainkat.

GYUSZI BACSI · http://www.fizetesem.com 2009.03.30. 17:16:05

stevehu: még csak annyit, hogy egyébként ti adjátok el 50 e Ft árréssel az autót

ha az értékesítő semmit nem tud mondani, hogy az általa kínált termék miben jobb, mint a másik, nyilván az ügyfél ugyanolyan olcsón akarja azt is megvenni

a legtöbb értékesítő meg az első szóra, hogy megnézem máshol, beszarik és leengedi az árat

ahelyett, hogy legalább megpróbálná előbb meggyőzni az ügyfelet, hogy az övé miért jobb és miért ér többet

akinek nem inge, ne vegye magára, sajnos az ügyfél igazságtalanul általánosít, ugyanis szinte minden szalonban van jobb értékesítő meg rosszabb, csak a jó nem ér rá, a rossz meg ezért tud foglalkozni a betérőkkel és kiállítja a bizonyítványt a cégról

GYUSZI BACSI · http://www.fizetesem.com 2009.03.30. 17:22:25

kisvagány: nézd meg akkor az autó magazin aktuális számában a 14 közép kategóriás autó tesztjét, például a féktávolságokat és a többit ...

mihez viszonyítva nem gyártanak szart, ez relatíív, szerintem gyártanak

ha egy Golf 6 / Audi A3 / BMW 116i és társai mellé odateszel egy Hyundait, vagy Kiát, és azt mondod, hogy mindegy, akkor vagy igénytelen vagy, vagy vak

de ha a családod beleülteted a szarabba, egyszer hibázhatsz

csal 5 méterrel hosszabb a fékút, az elég, hogy a gyereked belehaljon egy balesetbe, amikor a másik kocsival nem is ütközöl, hogy fogsz utána a tükörbe nézni? vagy ha megnyomorodik a gyereked?

én azt mondom, hogy a biztonságban nincs elég jó, csak a legjobb a felelős döntés

kisvagány 2009.03.30. 17:22:27

WP12
Persze, hogy nem vagyunk egyformák. Biztos vagyok benne, hogy aki akar tesztvezetni az vezet is.

WP12 2009.03.30. 17:23:21

Stevehu 2009.03.30 17:12:46

"ha kézen állva szolgálom ki az ügyfelet se lesz 100%-ig elégedett."

Más területen dolgozok, de nekem volt olyan ügyfelem, akinek az volt a kedvenc mondása, hogy "100%-os teljesítményért még nem jár dicséret."

Stevehu 2009.03.30. 17:28:58

Ebben igazad van. Tegyen hozzá az értékesítő és nyerje meg a vevőt. Akkor viszont nem tudsz mit csinálni amikor emberünk időt és pénzt nem sajnálva járja ugyan azon típus szalonjait ,hogy hol tud 1000Ft-al. többet kicsikarni. Erről a típusú vevőről tudnék ugyan annyi példát mondani mint a vásárlók az értékesítőkről.

Próbáltunk felvenni "anyakönyvezett" értékesítőt is. 6 éve én tanítom be az újakat. Akinek papírja volt róla az egyszer sem bizonyult jónak. Pedig felvételiztettünk nem kevés embert. Sík hülyék voltak....... Lehet én is beleválasztottam mint páran az értékesítőkkel :)

kisvagány 2009.03.30. 17:30:29

GYUSZI BACSI
Ezen az alapon akkor becsövezett versenyautóval kellene járnunk amin AP Racing 330 mm-es féktárcsák vannak, Ferodo Racing betétekkel és fém fékcsövekkel stb... mert az még a BMW-től is hamarabb áll meg 8 méterrel és adjunk mindenkire bukósisakot is, mert az az igazán biztonságos! :)
A KIA nem rosszabb annyival mint amennyivel a BMW drágább, bár KIA-m még nem volt...:)

Stevehu 2009.03.30. 17:30:45

WP12, írhattam volna 150%-t is de nálunk elég a 100%. A munkáltató nézze az édes anyukáját robotnak, ne engem.

abc 2009.03.30. 17:37:33

Teljesen általános dolgok ezek.
Leírom mikro hogy vettünk autót:
1996: Mercedes szalon, Mercedes Vito: bemnetünk megvettük kijöttünk (nem foglalkoztunk az eladokkal, telefonon előre megbeszéltük.
1997: Vettünk 2 Berlingot. senki nem jött oda, kicsit csapdostuk az ajtokat majd mellényzsebből kifizettük a 5.5 milliót.
1999: Xsara vásárlás, körberohangáltak, alkudni is lehetett,a vgén ugyan 20 ezerrel drágábban akarták odaadni de aztán nem hoztam több pénzt így annyi lett.
2001: Fiat Punto: majdnem vásárlás, Reggel 7re!! kellett menni kiprobálni az autót, mert 8 után már nem érnek rá ilyesmire. Sajnos lesett a rádiobol egy darab teszt közben nem vettük meg.
2004: Opel Vivaro: bemegy mindenki szarik ránk kicsit csapdossuk az ajtokat, odajön ficsur, mutatjuk a 6 milliot kp, mondja 6.5 az ára mondjuk viszlát, 20 perc mulva megvettük :)
2005: Ford Focus: alkudtunk 20% ot és meg lehettet venni bár lekezelőek voltak, de meglett az autó.
2006: Ujabb Berlingo: 4 misivel besétáltunk a szalonba drágábban akarták adni az autot mert árajánlatba azt hitték hitelre veszük.

És most 2009 ben
Citroen Nagy (Wendom): bemegyek farzsebemben 4 millioval üldögélek a szalonban elkávézgatok (automata van) 15 perc után sem jön oda senki megkérdem nem kellett volna ez a pénz nekik? (megmutattam).
Átmegyek KIA sztalonba, ugy kellett vadásznom egy ficsurt aki nagy nehezen elmagyarázta ez a legjobb autó mert a totálkár is megirta tehát nagyjából vegyem megtisztelének hogy vehetek.Azóta se hiv, nekem kellett rátukmálnom a névjegyemet.
Melette lévő Mercedes szalon, rögtön 2 en odarohannak, mondom csak nézelödőm mert nem az én árszinvonalam, mutatnak akkor használtat elém tesz színes prossi ár, ami megbeszélés egyéni tárgya kávéval kinál (Kiszolgáltak!)
Ford: le se szarnak kijövök 10 perc álldogálás után.

Én ennyit mértem fel, és remélem jópár tönkremegy!

(ui: ma felhivtak Citroentől hogy végigihívják a régi ügyfeleket... nofene)

kisvagány 2009.03.30. 17:38:29

GYUSZI BACSI

Még valami, és ezzel be is fejeztem, mert messzire jutottunk az eredeti témától! Nem azt írtam, hogy mindegy, hanem azt, hogy (majdnem) minden gyártó eljutott egy általánosan elfogadható műszaki színvonalra, és hogy ma már nem gyártanak szart. Ezt most is fenntartom!

WP12 2009.03.30. 17:42:11

Stevehu 2009.03.30 17:12:46

Szerintem az ügyfél elégedettségi és hasonló teszteknek, lehet valamilyen pszichológiája. Most, hogy jobban belegondolok, én is nagyon szűkmarkúan osztogatom a kiváló minősítést, ha megkérdeznek. Függetelnül attól, hogy teljes mértékben elégedett vagyok, és nem tudnám megindokolni, hogy mért nem kiváló. Legközelebb, ha megkérdeznek hasonló témában, akkor jobban odafigyelek arra, hogy a legjobb minősítést adjam, amikor elégedett vagyok.

MrTuvok 2009.03.30. 18:01:48

Nagyon sok autószalonban voltam már, és a legtöbb helyen jók a tapasztalataim. Ennek ellenére látni kell, hogy a nagyobb sok autót értékesítő kereskedésben többször van az, hogy tesznek az emberre, míg a kisebbek sokkal készségesebbek.
Az is igaz, hogy volt olyan kereskedő aki azt követően kezdett velem komolyan foglalkozni ami után meglátta a feleségemtől kapott drága órát.
Van azonban egy-két márka amivel eddig nagyon sok rossz tapasztalatom volt - Suzuki - szinte minden kereskedésben úgy csináltak mintha ők tennének szívességet azzal, hogy eladják nekem az autót. Ilyen rossz tapasztalatom volt több Mazda és egy BMW kereskedéssel is. Az általam meglátogatott Mercedes szalonokban viszont nagyon kultúráltak voltak csakúgy mint az egyik Ford szalonban. Az Opel egyik nagy Budapesti szalonjában éppen csak rám nem hánytak, míg egy kisebb vidéki kereskedésben majdnem vettem egy autót. Úgy adtak tesztautót, hogy - természetesen a szükséges papírok kitöltése után - kezembe nyomták a kulcsot, hogy próbálgassam amíg jólesik. Csak a kedvezőbb feltételek miatt vettem a végén Skodát.

rising dead 2009.03.30. 18:15:13

ZTomi 2009.03.30 16:03:18

Nekem ZTomiéval rímelő élményem volt.

Szívem csücske a BMW, az is marad mindörökre, de a Porsche Cayenne-el érkező tag láttán úgy lepattintott az eladó, mint a huzat. Robogtam is kifelé, ellenben a Pappasnál (Mercedes-Benz részleg) *5-ös a kiszolgálás. Nem azt figyeli az eladó, hogy milyen autóval érkezel meg épp látszik-e a bőröd alól a pénz. Abszolute korrekt és minden részletre kiterjedő az értékesítési munkájuk. Ők tudják hogyan kell vevőt szerezni.

.atti 2009.03.30. 18:26:13

HA KOMOLYAN AUTÓT VESZ VALAKI MÁR ELŐRE TUDJA MILYEN MÁRKÁT MILYEN MOTORRAL STB. SZERETNE .
áLTALÁBAN ELŐRE KÖRVONALAZÓDIK MIT SZERETNE AZ EMBER
LEGALÁBBIS ÉN MINDIG MAGAM DÖNTÖTTEM EL MILYEN AUTÓT SZERETNÉK ,
ELŐTTE ÉRDEKLŐDTEM OLVASGATTAM INTERNETEZTEM .
SZÉP IS VOLNA HA OTT A SZALONBA VALAMI KIS OKOSTÓNI ELADÓ AKINEK LEHET HOGY MÉG AUTÓJA SINCS VAGY CSAK
A RAKTÁRKÉSZLETET AKARJA KINYOMATNI ELKEZDENE NEKEM BIZONYGATNI RÁMSÓZNI VALAMIT .
EZ OK. EGY BUTIKBAN VAGY BÁRMI MÁS BOLTBAN , DE ILYEN NAGY ÖSSZEGNÉL NEM !
NINCS ÉRTELME RÁDUMÁLNI SENKIT SEMMIRE , MERT ILYEN ÖSSZEGEKNÉL CSÚNYÁN VISSZAÜTHET A DOLOG .
PONT ELÉG HA A KÉRDÉSEKRE UDVARIASAN VÁLASZOL AZ ELADÓ EGY SZALONBAN .
EGY ÉRTELMES ELADÓ , MÁRPEDIG ÁLTALÁBAN ILYEN HELYEKEN AZOK VANNAK ,
KISZŰRIK A CSAK KIVÁNCSI FÁNCSI BEÜLÖK KIPRÓBÁLOM ALKALMI PILÓTAJELÖLT EGYETEMISTA MUNKANÉLKÜLI UNATKOZÓKAT .

A KOMOLY VÁSÁRLÁSI SZÁNDÉKOT ÉSZRE FOGJÁK VENNI .
EZ ÍGY HELYES !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Jovanotti 2009.03.30. 18:59:18

ZTomi-nál a pont.
Ez különböztet meg egy prémium értékesítőt, egy "mezei"-től.
Saját tapasztalat alapján nem lehet első ránézésre megítélni egy vevőt, és igen is ki lehet "húzni" egy vevő zsebéből sokkal több pénzt, mint amit elsőre autóra szán (persze csak ha van)
Saját praxisomban előfordult, hogy Renault Scenic helyett E osztályt (!!) vett a vevő, csak azért mert más volt a kiszolgálás, és a hozzáállás.
Ami saját véleményem, hogy aki kedvezményt akar venni, az ne is számítson különleges elbánásra, mert ez azonnal kiöli az értékesítőből a motivációt. Más, ha szépen lassan közelíti meg az árat, de nem azt helyezi előtérbe, sokkal emberibb lehet a szerződéskötés, még ha ugyanazt az árat éri el, mint akit csak az ár érdekel. Ez már a vevők üzleti intelligenciájáról, illetve az általános műveltségéről szól.
Volt olyan vevőm aki teljesen "megkopasztott", de mindent maximális kultúráltsággal, úriemberként tett, és a mai napig hozzánk jár szervizbe (80 km-ről)
Hirtelen ennyi.

Kisbuszos 2009.03.30. 19:23:22

Én a jogosítvány megszerzése után 17-18 éves koromban rendszeresen jártam tesztvezetésekre. Csak pozitív tapasztalatokat szereztem, bár nem prémiummárkákat próbálgattam (Chevrolet Aveo, Renault Clio Grandtour, Peugeot 307, Dacia Logan) Egyszer 9 személyes VW Transportert akartam próbálni, de mivel azt épp akkor kibérelték megígérték h amint visszahozzák telefonálnak, és elég hamar telefonáltak is.

gabesz76 2009.03.30. 19:29:35

Mikor faterék vették 2001-ben a swift-jüket, azt mondta az eladó, hogy mivel oda hordtuk a használtan vett marutinkat, addig nem enged ki a szalonból, amíg meg nem egyezünk:-)
Astrát is néztük, kérdezte az eladó G ? Mondom nem, F astra classic, ja.3 értékesítő passzolt le. Utána mentünk vissza a suzukihoz.

gabesz76 2009.03.30. 19:35:55

6 év múlva mikor én akartam astrát venni (G) akkor is elég bunkók voltak. Közöltem: caravan, 1.4 és nem fehér színű! Erre minden áron rám akart erőltetni egy 1.6-os fehéret.Mondtam nem kell fehér, de 1.6-os sem. A végén elmentem 60 km-t egy másik szalonba.
Értékesítő: Ha már ön vette a fáradtságot és elutazott hozzánk 60km + vissza 60-at, akkor megköszönjük a bizalmát és meg fogunk egyezni.
Persze tesztvezetés is volt nem én kértem, ő ajánlotta fel!Nagy csómó engedmény, illetve ingyen extra, ami tényleg ingyen volt!
Azóta három ismerősömet küldtem hozzájuk, legközelebb, mikor mentem kötelezőre, hálásan köszöngette az értékesítő, ketten meg is vették ott az autójukat, úgy, hogy itt helyben be sem mentek a szalonba, csak oda, ahová irányítottam őket!

bow 2009.03.30. 19:47:22

Konkrét helyet nem mondok csak márkát. Használtakat nézegettünk mindenfelé, egy suzuki kereskedő következett, ahol a használtakról érdeklődve átterelték a szót az újra, igazi nyomulós stílusban, hogy ez új meg blabla. Nem dőltünk be, de legalább autóértékesítéssel foglalkoztak és nem csak annak látszottak.
Más ügyben máskor Citroennél minden okés volt, vettünk is egyet, bár egy másik Citroenből menekültünk. Innen látszik, kereskedés-kereskedés között ég és fölf lehet a különbség.
Egy mazda kereskedésről is csak jót tudok írni. Renaultos fickó viszont sunyi volt.
Elvárom, hogy az értékesítő ne nézzen ki:
-maffiózónak
-ne akarjon maffiózónak látszani mikor homokozólapát van a kezében
-ne tegyen úgy mintha a legdrágább renaulttal járna, miközben kispolszkija van
-ne a magáét fújja, hanem hallgassa meg a vevő kívánságait, legyen rugalmas
-fürödjön



halló figyel valaki? 2009.03.30. 19:55:03

Önbeteljesítő jóslat: Biztos nem akar autót venni, és nem is fog, az tutti…, merthogy neki nem akarom eladni… Ilyen alapon az összes autókereskedő 100%-os biztonsággal tudja, melyik vevő nem fog venni semmit, nos, azok, akiknek nem is hajlandó eleve eladni. És ebből az alapállásból soha nem fogja megtudni, mikor tévedett, viszont nem is érdekli.

Krisi 2009.03.30. 19:55:14

Én pár hónapja (még a válság elején) jártam be pár Butapesti Mazda és Honda szalont, és eléggé kiábrándultam. Jóanyám akart új autót, de mivel Ő nem ért hozzá, rám bízta a dolgot. Első ránézésre én sem az a tipikus vásárló voltam (huszonéves srác biciklivel), gondolom ezért volt, hogy 2 helyen vettek komolyan, ott elbeszélgettek velem, szórólapokat osztogattak, teljesen korrekt volt mindkét eladó.
A többinél kb. meg voltak sértődve, hogy érdeklődök az autóik iránt.

Végül aztán meggyőztem Anyámat, hogy vegyünk inkább 1éveset használtan :)


simi811118 2009.03.30. 20:13:13

Hali!
1. autovásárlásom : 22 évesen, átlag utcai szerkóban irány a Daewoo szalon (miskolc, lorántffy út), Matizt akartam, régi beszámítással, legolcsóbbat. Eredmény : 20 perc nézelödés, ajtócsapkodás után semmi, én mentem eladót odahívni, unottan rágózik (utánam jött be egy anyuka, a kislányával, a szalonvezetö még a s..ggüket is kinyalta, csak mert komolyabb venönek nézte öket). Akkor még nem tudtam, hogy másmilyen hozzáállás is lehetséges. Átvételkor mondom, legalább egy disztárcsát tegyenk már fel a csupasz autómra - Renden, 4ezer darabja . . . Hát anyátokat. Már megbántam, oda ember be ne tegye a lábát, mindenkit lebeszélek. Ja, elsö kötelezö szerviz a matizzal,szintén miskolc, de opel szalon a metro mellett (ingyenes, csak átvizsgálták, nincs-e rejtett hiba). Bemegyek a barátnömmel, mondom, miért jöttem. A munkafelvevö elnézést kér, hogy várnom kell 5 percet, amig kijön a szerelö (pedig csak én mentem korábban) addig a kisasszony esetleg tesztvezetés valamelyik autóval? , uram, egy kávét vagy üdítöt? Nézek szét, ez hozzám beszél? IGEN, ez már hozzáállás! Egy fillért sem hagytam ott, és mégis! Bár itt meg a szerelök nem értenek a kocsikhoz . . .

simi811118 2009.03.30. 20:14:01

Ujra!
2.autovásár: nyiegyháza ford szalon: hölgy értékesitö nem tudja, milyen rendezvényen van, kérdezem a kint álló használt focus-ról, hebeg habog, mondom kellen a kulcs és nézzük meg. Kezembe nyomja a slusszkulcsot, 'oszt mehetek megnézni, majd hozzam vissza ha befejeztem.Viszont a papirmunkában már brillírozik, hitel és egyéb téren már domborít szépen. Ugyanitt 2 hónap mulva, egy férfi eladó jön, mindenröl képben van, használt fiesta érdekel, megyünk, megnézzük, tesztvezetést nem kértem, de lehetöség van rá. Rám akar beszélni egy uj Fiestat (gondolom abból nagyobb lett volna neki a haszon)

simi811118 2009.03.30. 20:14:31

Utssó!

3.autóvásárlás: itt ugyan elsöre nem vettem autót, nyiregyháza, Honda szalon, volt egy használt fiesta-juk, azt nézegettem, megyünk be a szalonba, amig készül a hitelkalkuláció, csak ránézek a kiállított Jazz-re, a szalonvezetö már ott áll mellettem, nála a kinti Jazz kulcsa, menjünk tesztvezetni, mondom, nem, mert az nekem drága - nem érdekli, menni kell - " az nem kerül pénzbe" -mondja! Visszamegyünk, - Uram, egy kávét? - hozzáállásból jeles.
Két (!!!) év múlva vettem egy Jazz-t, (persze több autó kipróbálása után), de ide mentem vissza, az eladó megkérdezte - Ugye már talákoztunk? - kicsit megdöbbenek, megismert! Igy kellene csinálni minden kereskedönek, nem pedig - "ez uccse fog ótót venni, néz'má milyen csóró" Remélem az ilyeneket kirugják a g..ibe! A nyiregyi Honda pedig az utólagosan küldött kérdöiven tölem kiváló minősítést kapott!!!
Ezek csak példák, több helyen játszottam már én is próbavásárlót, és amikor komolyan akartam autót venni, már tudtam, hol lesz érdemes!

Szabi01 2009.03.30. 20:44:55

Én mikor a motoromat akartam lecserélni, az volt brutális.
Akartam venni egy Triumph-ot, mert nagyon tetszik. Bementem a Dunaplázába a kereskedőhöz és nem sikerült! Pedig a pénzem is megvolt, és nagy elvárásaim sem voltak. Gondolkodtam is utána, hogy ezek vajon miből élnek, mert motorkerékpárt nem akarnak eladni az tuti!

Jim1 2009.03.30. 22:41:41

Hetvegen farmerban hetkoznap oltonyben jarok autot tesztelni
Pozitiv csalodasok:

Mazda Mirai - mindig figyelnek, tesztvezetni akarmit lehet. Ajanlat 5 perc, teljes koru ismertetes.

Toyota Real. Budaors - beugrottam tobbszor, kedvesek, azonnal mentunk tesztvezetni Corrollat, Avensist mindent

Opel Lukacs - Csopak - szabin voltunk bugrottunk. Az utcarol, csak ugy. Akkor volt a H astra uj. Ismeretlenul odadtak a kocsi vihettuk kiprobalni. Na oke a szakadt G astramat ott hagytam

VW Ring Auto - Veszprem - Kivalo csapat. Pesten nem vennek VW-t. Csak naluk.

Citroen Ormezo - nem szeretem a franiakat. De ok Honda Vizslabol mindig ki kell menekulni

Negativ csalodasok

Honda Vizsla, Honda Grohotzky - rad sem neznek. Sot csak meg ne kene szolitani az embert aki be jon. Mindenki netel egybol. Kulon felszolitasra akkor is szajhuzogatassal.

Ford Petranyi - zsir uj hatalmas hodaly, tele autoval 8 alkalmazott, egymassal paronkent pettingelnek. Bemegyek munkaidoben. Le se sz@rtak. Minden gepbe beultem. 5 perc mulva kihuztam.

Fiat Alfa Budaors - ditto mint elozo szora sem erdemes csapat. Bementem korulneztem. Utana meg kellett a recepcios holgyet kerdezni, hogy van e kiszolgalas. Az akkor nagy nehezen kirobbanotta az egyiket a 3 sales kollega kozul a monitor mogul.

Porsche Buda - Skodas csapat - na itt sem volt egyeru infot kapni

Nem akarnak eladni?

De tudjatok mi a leg frankobb? Amikor veletlenul jatszosba bemesz, es a legfiatalabb kenytelen kelletlen radkerdez, es kiderul venni akarsz. Egybol jonnek az oreg hienak, hogy lenyulnak a jutalekot. Ez konkretan egy Toyotas csapatnal tortent.

Ja es ez a rossz duma, hogy a befektetett energia jajajjaj, es a szenya erdeklodo lelepet, es fejrol kiszurjuk ki vesz ki nem. Ez nem igy megy, es kivancsi lennek a Tulajnak hogy adjatok be.

ps3peter 2009.03.30. 23:45:51

Amikor a feleségemnek vettük az új stiftet, míg a papírokat töltögette beültem a szalonban álló Grand Vitarába. A kereskedö teljesen mellékesen felajánlotta, hogy ha valamikor tervezünk egy nagyobb kirándulást egy hétvégén vigyünk el egy Vitarát. Azóta ez meg is történt, 400 km-t tettünk a Vitarába, a kereskedö utána annyit mondott, hogy miért nem próbáltam ki rendesen, nem is lett sáros!!!
Mondtam neki, hogy nem igazán tetszett a zajos dízel benne, erre elöjegyzett, hogy ha megjön a V6 benzines, azt is vigyem el.
Igaz ez Németország...

Sütő Zsolt · http://autonews.blog.hu/ 2009.03.30. 23:58:53

Úgy egy hónapja szervízbe kellett vinni a családi autónkat. 3 órát kellett várni rá uh. addig elmentünk a szomszédos kereskedésekbe nézelődni. Pozitívan csalódtam, az Opelnél az Insigniára voltam kíváncsi. Odajöttek, beszélgettek velünk, pedig nem a mi árszínvonalunk. Volvónál s40-et nézegettük, jöttek, kedvesek voltak, beültettek a c70-be is. Ha tehetem visszamegyek. Nissan-nál használt autót akartam venni, arra még pénzem is volt. Megmutatták, kipróbáltam, bár árban rugalmatlanok voltak, pedig sok hibája volt az autónak. Sztem megéri az értékesítők befektetett energiája, akkor is, ha pillanatnyilag nem veszel autót, később lehet, hogy visszamész. Nem hiszem, hogy olyan qva sok dolguk lenne, hogy nincs idejük az autókról beszélgetni. Ha már ezt a munkát választották. Olyan üresek a szalonok, hogy csontot kellene akasztani a nyakukba, hogy legalább a kutya játsszon velük.

Peu307 2009.03.31. 00:03:41

Én is érintett vagyok a témában, mivel értékesítési vezetőként dolgozok, egy autószalonban. Való igaz, (saját tapasztalat ) hogy nagyon sok a fásult értékesítő. Persze ez nem mentesíti fel senkit hogy ne szolgálja ki rendesen az ügyfeleket.
Csak sajnos ezek az értékesítők minimálbérét robotolnak éjjel nappal, és egy kanyival sem keres többet mint a kukás, vagy a 3 műszakban dolgozó munkás ember a gyárban.
Így ilyen ösztönzés mellett ne is várjanak a tulajok csodát.
A vidéki autókereskedések 70 %-ban minimálbérért dolgoznak értékesítő kollegák, még prémium márkát forgalmazó szalonokban.
El kellene gondolkodni akkor meg minek nyalja ki az ügyfél seggét, úgyse kap jutalékot, mert a drága árrés nélkül adta el a kocsit.
Németországban nem 80.000 Ft árrés marad, egy 6 milliós kocsin.
De sajnos ma ez itt széphazánkban.

aznemszamit 2009.03.31. 00:19:23

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Egy nagyon fontos dologról valamiért mindenki megfelejtkezett ez pedig a nagybetűs PÉNZ!!! Ha ez nincs akkor nem működik semmi sem rendesen. Tisztelt hölgyeim és uraim sajnos sokan nem vesztek tudomást, arról hogy nem Ausztriában vagy Svájcban vagyunk ahol gazdagabbak a vevők nagyobb a kereskedői árrés (haszon) a kocsikon és nincs annyi adóteher az adott cégen mint egy MAGYAR cégen! Ők ki tudják fizetni az illedelmes művelt és szakmailag is kifogástalanul tájékozott alkalmazottat + a többi extra szolgáltatást, és a vevők úgyszintén!

Nálunk kicsit más a helyzet, itthon kéremszépen az a helyzet hogy egy autószalon tulajdonos nem fog több százezerforintos fizetést adni egy eladónak mivel nincs miből. jelenleg 2009-ben az autószalonok a fenn maradásért küzdenek. Küzdenek hogy ne kelljen embereket kirúgni, hogy ne kelljen csődöt jelenteni STB... (Egyébként sajnos sokak kénytelenek lesznek bezárni) Tehát havi minimálbérért vagy esetleg kicsit többért (tisztelet a kivételnek) végeznek igen nagy felelősséggel és KOCKÁZATTAL járó munkát! Szerintem önzőség lenne, ha 100% műszaki tájékoztatást; 100% Illemet vagy jópofát, és tiszta jellemet; 100% informatikai tudást (most már mindenhez PC kell) 100% pénzügyi tájékoztatást; 100% biztosítási tanácsadást; és még a jó isten tudja hogy a kedves ügyfél miből kér 100%-ot! Ez szerintem nem fer! Ez volt az érem egyik oldala. A másik oldala, az hogy az én hogy nektek ügyfeleknek is SAJNOS vékonyabb lett a pénztárcátok és egyre nehezebben tudjátok az autókat megvenni. Ezek a dolgok pedig oda vezetnek hogy a kereskedőnek gyakorlatilag (kicsit lesarkítva) hogy ingyen kell dolgozni! Ingyen dolgozni, ugye pedig senki sem szeret! Lehet ezzel vitatkozni de nem érdemes aki nem hiszi járjon utána, hogy mennyit keres egy átlagos autó eladó.

A végére pedig hogy kicsit összeszedjem a gondolataimat a lényeg valami olyasmi lehet hogy azok a kereskedők akik flegmák és nem segítőkészek kicsit át kellene gondolniuk a helyzetüket, hogy az adott cégnél még mennyi idejük lehet. Mert manapság az ilyen értékesítők kerülnek elsőként lapátra! Különben, ha valakit nem szolgálnak ki és tényleg autót akar venni és nem kamu vásárló az kérje a főnököt, tegyen panaszt stb…meg lesz az eredménye . Az ügyfelek, pedig legyenek szerényebbek gondolják át hogy mit engedhetnek meg maguknak, és ne a kereskedéssel akarják megfizettetni a vágyaikat, mert ha ezt akarják akkor csukott ajtón kopogtatnak. Elnézést kérek mindenkitől akit megbántottam a szavaimmal ,de szerintem jelenleg ez a helyzet.

Üdv: xy!

WP12 2009.03.31. 00:34:26

aznemszamit 2009.03.31 00:19:23

"ha valakit nem szolgálnak ki és tényleg autót akar venni és nem kamu vásárló az kérje a főnököt, tegyen panaszt stb…meg lesz az eredménye "

Kösz, inkább nem. Van másik kereskedés is, ahol nem kell balhézni.

D e n i e l 2009.03.31. 02:38:15

2005 végén P406-os után vettünk egy új 206 HDI-t megyeszékhelyen helyben 25% önrésszel.
2006-ban egy hétvégére nyertünk egy 207 1.6 HDI sporty-t.
Nagyon megtetszett az autó 2000 km-t mentünk vele Horváthban hegyekben is.
Akartunk venni 4M körül egy ilyet és a kis csaj akitől a 206-ot vettük nem vett minket komolyan. Talán nem hitte, hogy 20 hónapos 206-ot amit 25%-os önrésszel vettünk, ilyen gyorsan lecserélve ezt megengedhetjük magunknak.
Szét is néztünk a piacon és végül egy VW Jetta 1.6-ot vettünk 4M-ért (nem bántuk meg).
Azóta voltunk teszt vezetésen a Peugeotnál és elmondtuk a kis csajnak és láthatta is, hogy Jettánk van.
Van egy Peugeot Partnerünk és járunk teszt vezetésre még oda, a kis csajon meg látszik, hogy síkideg amikor észrevesz és próbál elkerülni meglerázni :))
Biztos, hogy fogom még idegesíteni, mert járunk oda, de hogy Tőle nem veszek Peuget-ot az is tuti!!!

AtoszMester 2009.03.31. 03:33:22

Én is voltam statisztikai cégnél próbavásárló. Elmentem normál öltözetben az egri Seat IMC szalonba, de leszartak mint a sicc. Amikor Cordobáról kérdeztem, akkor Ibiza adatlapot dugott az orrom alá a kereskedő. Volt Cordobás prospektus is, de az leaglább 10 méterre volt a göndör hajú középkorú dagi kereskedő asztalától. Miután kikönyörögtem a próbakört, nem nagyon akart nekem semmit eladni, flegma volt.


Ez 2006 táján volt. Az eladó jellemzésében konkrétan leírtam, hogy ezt az embert ki kell rúgni, csak rontja az üzletet.

Ma az említett szalon értékesítési vezetője :)


Hrzrasn (törölt) 2009.03.31. 07:21:41

"Nana. Azért a németek sem angyalok! Én multiban dolgoztam, hát a németek negyedannyit sem tettek le az asztalra, mint az én mérnökeim."

Remélem ezt nekik is megmondtad :)))

komikus 2009.03.31. 07:22:57

Osztrák meg német példával ne gyertek, mert ott más volt a rendszer 50 évig.Itthon sajnos sokan úgy érzik,szívességet tesznek neked a szalonban pedig ez üzlet.-Meló után melegítőben, fáradtan bementünk a Csiki Begéhez szétnézni.Az értékesítők tárgyaltak éppen valakivel,kicsit égtünk is a sok öltönyös között.Egyszer csak megjelent a TULAJDONOS és úriemberként foglalkozott velünk.4 nap múlva új autót vettünk tőlük.-Kereskedő vagyok.Mindenkit udvariasan fogadok, de pár mondat után tudom,hogy ki jött be csak melegedni vagy unalomból.Arra nem tékozlom a drága időmet.

abc 2009.03.31. 07:55:02

Hova tüntek a kommentek?

gin74tonic 2009.03.31. 08:11:13

vizslabarat

a big hornban van manualvaltos???? nabazz ezt se gondoltam volna

lz 2009.03.31. 09:35:23

Annak ellenére, hogy a próbavásárlók komoly vételi szándékkal jelentkeztek a szalonokban????
Mivel??? Komoly vételi szándék= egy kupac pénz kiborítása a pultra, vagy az autó árának 20%-a átutalva a szalon számlájára.
Az értékesítőkön nem tudok csodálkozni: amíg brékel egy olyan emberrel, aki csak unatkozott otthon és bement a szalonba nézelődni, lehet, hogy nem jut el egy olyan Vevőig, aki akar is valamit.
A jutalékos rendszer nem működik: értékesítőként nem kapsz annyival több pénzt egy autó után, mint a belefeccölt munka.
Nemrég vettem új autót, tapasztalatból írok.

wankelfun 2009.03.31. 09:41:18

aznemszamit: Kedves xy!

Nem jól látod a lényeget: a fenti hozzászólásokból az derülhet ki a számodra, hogy egy értékesítőtől azt várja el mindenki hogy "100% műszaki tájékoztatást; 100% Illemet vagy jópofát, és tiszta jellemet; 100% informatikai tudást (most már mindenhez PC kell) 100% pénzügyi tájékoztatást; 100% biztosítási tanácsadást; és még a jó isten tudja hogy a kedves ügyfél miből kér 100%-ot" vár el az ember, pedig nem egészen így van! Tapasztalatból mondom hogy egy 0km-es kezdő értékesítő a szaktudásbeli hiányosságait bőségesen kompenzálhatja pozitív hozzáállással! Üzletvezetőként anno gusztustalannak tartottam ha a központ sorcserére utasított egy másik üzletvezetőt, de érdekes módon utána jöttek a számok (általában) rendesen. Fel kéne fogni a "sokatlátott" vénróka eladóknak, hogy vagy 150 ember ember állna sorba szívesen az állásukért, akár minimálbérért is! Ha munkanélküli lennék és nem lenne más lehetőségem még én is bevállalnám, úgy is hajtanék ha nem kapnék jutalékot, mert tudom hogy azzal az állásomat, sőt a céget menteném meg!
Basztam ki én is olyan eladót, akinek a kisujjában volt a műszaki kereskedelem, pontosan az általad felvázolt hozzáállása miatt. Jött helyette egy tenyerestalpas parasztgyerek, műszakilag 0 volt, de a dumájával, hozzáállásával megette a vevőket reggelire!
Ezen kéne elgolkozni egy kicsit! Ha szalonban dolgozol, netán vezető beosztásban nagyon szívesen segítek... mailcímem: he77@citromail.hu

üdvözlettel: wz

wankelfun 2009.03.31. 09:47:33

lz:
Te mi a faszról beszélsz? Úgy csináltok mintha a kibaszott eladónak az alapbérért csak annyi lenne a dolga hogy bejárjon netezni, flörtölni! Ahhoz hogy felálljon nem fogok milliókat borogatni az asztalra bazmeg!
Az ilyen fasz vevők miatt tudnak virágozni a multik (tecso, baumax, praktiker stb), ahol neked kell megkeresni mindent, te cipeled ki a kocsidig a tűzhelyet, te nézel utána az adott termék adatainak stb...
Neked jó lesz ha végre magyarországon is árul majd a Lidl, Aldi autót, ott fogsz állni a sorban te is!

lz 2009.03.31. 09:50:04

Aki pedig strandpapucsban, szaros gatyában és kinyúlt pólóban megy 10-20 millás autót venni, az ne csodálkozzon, ha rá se néznek. A megjelenésnek is kellene sugallani, hogy itt lesz üzlet. +némi tisztelet a szalon felé, hisz az ott dolgozók is felöltöztek (ing, nyakkendő).

lwcolors 2009.03.31. 09:53:15

Peu307!
Érdekes, hogy így nem él meg, meg úgy nem él meg a kereskedő és az értékesítő, erről két dolog jut az eszembe:
1: Senki sem kötelezte az adott embert, hogy csak autóértékesítő (autókereskedő) lehet. Ha nem tetszik, vagy kevés a pénz, lehet munkahelyet változtatni.
2: Nem tudom értékelni az olyan embert, aki az életben bármi dolgot nem a maximális odaadással, és a maximális tudásával végez, legyen az akár a munkahelyi viselkedése. Ezért az új kocsim is egy olyan helyen vettem meg tavaly (5 m, kp-ra), ahol a kopott farmernadrágom (szándékosan nem öltöztem jobban) ellenére is normálisan foglalkoztak velem.

Sütő Zsolt · http://autonews.blog.hu/ 2009.03.31. 09:53:38

Kedves xy!
Megértem az álláspontodat, de te is megértheted, hogy ha vki többéves keresetét költi el vhol az joggal követeli a tiszteletet és a pozitív hozzáállást.

lz 2009.03.31. 09:58:50

Wankelfun:
A multik adják a magyar gazdaság felét, kb 500.000 munkahelyet! Nyilván Neked is dolgozik ismerősőd valamelyikben, nem?
Ezt a hangnemet meg inkább tartsd meg magadnak, tényeket közöltem csupán, még ha ez Téged fel is háborít.

Sterco 2009.03.31. 09:59:58

Picit védeném a másik oldalt is! Hét évig dolgoztam használtautó értékesítőként, majd újautó értékesítőként még fél évet. Hát a vevők is megérik a pénzüket! Egy-két történet elmesésélése után sokan csodálnak minket! Az " ügyfélek" fölényeskedek, arogánsak, némelyik enyhén szólva bunkó! Mert vissza akar élni azzal, hogy tudd ( vagy azt mondja, úgy csinál, hogy tud ) autót venni! Megpróbál nekik az ember egy csábító, kedvező árat mondani. És ebből indul el a gusztustalan alkudozás! És már erre az árra sem lehet még azt sem mondani, hogy tisztességes haszon van rajta! Egy pl. a sok közül: 7M listaárú autó, 5.25M ért ajánlva. Erre 350.000 Ft értékű extráért ajánl százezer forinttot. Újabb egyezkedés, újabb kérdés: vasárnapi autó beszámítás!!! Ezt is megoldanánk... de nem jön el, hanem újra irogatni kezd!
Tehát, ha egy nap-héten néhány ilyenen túl esik az ember, lehet, hogy már nem olyan lelkesedéssel fogadja az ügyfelet, ahogy kéne. Egy külön történet lenne a kereseti lehetőség is! MINDEN TISZTELETEM A NORMÁLIS, KORREKT VÁSÁRLÓKNAK EZÚTON IS! Persze alkudozzunk, viccelődjünk, egyezzünk meg, a másik megsrtése nélkül!

Sterco 2009.03.31. 10:06:21

Még egy kis érdekesség! Nyilt nap egy középkategóriás modll bemutató hétvégéje. Az emberek alig akarják a papírokat kitölteni, csak vezethessenek, semmi kérdés, ajánlatkérés! Én azt mondtam, ha 500 Ft-ot kérnénk egy körért, több, mint a fele nem jönne! Mert, ha csak nem nyer a lottón, akkor 10 éven belül nem engedheti meg magának! DE ARRA MÁR NEM GONDOL, HOGY ALÁÍRT EGY PAPÍRT,HOGYHA VALAMI TÖRTÉNIK AZ AUTÓVAL,AKKOR A BIZTOSÍTÓ ÁLTAL NEM FIZETETT RÉSZT NEKI KELL FIZETNIE! EGY 8 MILLIÓS AUTÓNÁL EZ 800 EZER FT! MINT ITT IS OLVASHATÓ VOLT, NEM NEHÉZ TOTÁLKÁROSRA TÖRNI EGY ÚJ AUTÓT SEM! ( a biztosítók simán totálkároznak, egy látszólag nem túl nagy törést is! )

wankelfun 2009.03.31. 10:09:32

lz:

Respect a hangnemért...
Ha ilyen önérzetes vagy tényleg nem értem a hozzáállásod! Nehogymá ünneplősen menjek autót venni egy szalonba, csakhogy egyértelmű legyen a szándékom... Igenis brékeljen, azért van ott! Hamár a multiknál tartunk: inkább dolgoznék kereskedésben ugyanazért a pénzért odaadással minthogy egy multiban szopassanak halálra, mégtöbb, kemény melóval!
Egyébként magukkal a multikkal van bajom, nem az ott dolgozó emberekkel! Gondolom mindegyik dolgozna inkább egy kiskereskedésben, de mivel azok kipusztultak...

Sterco 2009.03.31. 10:10:35

Még egy okosság: Új autót akar, de a pár éves használtján 1 millióval több hitel van mint amennyit ér, kp-je nincs! " Oldjuk már meg a dolgot valahogy! " NA DE KI AD PUSZIRA + 1 MILLIÓ FT-OT EGY NEM EGÉSZ 3M -OS AUTÓNÁL?! ( kezdőrészletről, névreírásról ne beszéljünk! )

benkoo 2009.03.31. 10:15:40

én egy szaros alkatrészt akartam az xmbe M6 Citroen. még azt sem tudták hogy mi az a Citroen Xm. sőt Ds be is akartam és megkérdezték mibe?

lz 2009.03.31. 10:18:35

Wankelfun:
Azért van ott a kereskedő, hogy eladjon, nem? Nem azért, hogy a MINDENKIVEL próbaútra járjon. Olyanokkal, akik soha nem fogják megvenni azt az autót. Mert az Ő játékukat is Te fogod kifizetni, ha veszel egy autót.
Egyébként valóban nem vagyok az a típus, aki egy lavór büdös zoknival állít be a MediaMarktba mosógépet venni.
De nincs harag!

wankelfun 2009.03.31. 10:27:59

lz:
Nincs harag persze! Én egyébként a próbautat CSAK a nyílt napokra tartogatnám, azonkívül csak akkor ejteném meg ha tényleges vásárlói szándékkal találkozom. De ahhoz bizony el kell beszélgetni a vevővel, ránézésre nem megy...

flamer 2009.03.31. 10:32:13

lz

Szerintem te kurvára el vagy tévedve. A kereskedő meg a vevő között baromira nem szimmetrikus a viszony, nem ugyanazt adják egymásnak. A vevő pénzt ad, a kereskedő meg kiszolgálást és autót.
Ennyi.

Ha meg egy kereskedő kiutálja azokat, akik rövidnadrágban érkeznek autót venni, akkor ne sírjon, hogy nincsen pénze, inkább legyen elégedett, hogy nem kell rövidnadrágos emberekkel foglalkoznia.

flamer 2009.03.31. 10:41:29

A komoly vásárlási szándékról meg annyit, hogy amikor legutoljára autót vettem, akkor ott, ahová komoly vásárlási szándékkal mentem, nem vettem semmit, mert kb le se szartak (pedig nem is voltam rövidnadrágban), viszont ott, ahová minden komolyabb szándék nélkül néztem be, foglalkoztak velem és üzlet lett a vége.

lz 2009.03.31. 10:43:17

Wankelfun: Látod, ezt mondom! A próbavásárlók meg fel voltak háborodva, hogy nem volt próbaút!
Flamer: Mi az hogy nem szimmetrikus viszony? Ha vásárolsz király vagy, ha eladsz akkor csak egy paraszt? Szerintem az eladó is ugyanolyan ember, mint TE, örül, ha egyenrangúként beszélsz Vele és nem a fenti álláspontodat érezteted. Próbáld ki és figyeld mennyivel kedvesebb lesz.

flamer 2009.03.31. 10:51:34

Szerintem baromira világos, de leírom mégegyszer:
az a baromi nagy különbség, hogy a vevő pénzt _ad_, az eladó meg pénzt _kap_.

Nem tudom, hogy ez világos-e? Vagy ha tudsz olyan autószalonról, ahol fizetnek azért, hogy az értékesítővel csevegjek, akkor szólj.

flamer 2009.03.31. 10:57:51

Ja, és még mielőtt elmenne ilyen irányba a téma:
Nem vagyok lekezelő az eladókkal, semmi ilyesmi.
Csak éppen azt gondolom, hogy nekik több feladatuk van, mint a vevőnek (pl. mert ez a munkájuk), ezért vannak olyan elvárásaim, hogy pl. kérdezzék meg, hogy mit akarok, ne nekem kelljen kerítenem egy értékesítőt vagy ha foglalkozni kell velem, akkor ne éreztessék azt, hogy most inkább valami mással foglalkoznának.

AhdyZroe 2009.03.31. 11:00:10

Szerintem a legtöbb kereskedésben kedvesek, figyelmesek... Bár az lehet, hogy nekem nincsenek túl nagy elvárásaim... Gabliniban voltunk egy rendezvényen még 2006-ban, ott volt a 350Z Nissan és megkérdeztük ki lehet e próbálni... Válasz: hozom a kulcsot, meg nyittatom az ajtókat... Na ne, mondom, csak vicceltem... Beleülni alig mertem, mert féltem, hogy a gomb a gatyám hátulján szétcs*szi a kárpitot... :)

lz 2009.03.31. 11:07:31

Konklúzió: X szalonból kiutálják rövidnadrágos hősünket, elmegy Y szalonba, megveszi ott a verdát.
Y szalonból kiutálják a nyakkendősöket, mennek X-hez, ott vásárolnak.
Majd itt a fórumon mind jól kipanaszkodjuk magunkat. Vicces.

"Szerintem te kurvára el vagy tévedve."
"Nem vagyok lekezelő az eladókkal, semmi ilyesmi." Nem úgy, mint az előbb Velem, igaz???
Sorry, mennem kell...

flamer 2009.03.31. 11:08:05

A Gablinivel konkrétan nekem is jó tapasztalatom volt, ellenben pl a Mazda Auto Focusszal (ahol aktívan nem akartak foglalkozni velünk) vagy pl az Opel Schillerrel (ott meg csak egész egyszerűen nem sikerült senkit se találni, akivel beszélhettünk volna).

jujdejo 2009.03.31. 11:15:06

hat en annyira dolgozok kereskedelemben hogy egy sajat hangszerkereskedo cegem van...van olyan kliensem akirol a josno sem mondana meg hogy venni fog valamit...volt egy srac egyszer nalam hogy kell neki egy 2000 euros gibson gitar, mondom jo, eloleg, es elhozom nemetbol, a gyereken szakadt mackonadrag volt meg egy ocska kemping biciklivel jott...eloleg letesz(400 euro-itt kezdett gyanus lenni) a gitartert normalisan feloltozve, apu majd´ uj A6osaval jot...vagy a ciganyajda akinek hegedu kellett es nem tudott felegyenesedni a fel kilos fuxtol, vegul2 oras ZAKLATAS untan szart se vett...
autokereskedesben volt hogy nekem is szartak a szamba, pedig csak kerdezni akartam/szervizidopontot kerni, ez egy kulon allatfaj...a hasznaltkereskedok meg ugyanilyenek, egyik leorditott azert mert be mertem lepni a kocsik koze anelkul hogy bejelentkeztem volna...(debrecenben), nemetben meg egy roman kereskedo a seggemet is kinyalta mikor egy focust vettem tole(vegul nem baszott at). a nemet kereskedo meg leorditott hogy inkabb menjek a picsaba amikor az alig 2 eves auto szervizkonyvet szerettem volna megnezni...
itt is igaz hogy ahany ember annyi szopas.

freelander 2009.03.31. 11:22:31

Kedves Mindenki!

Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek volt rossz és jó tapasztalata autókereskedésekben. Minden kereskedő különböző.
Az viszont túlzás, hogy nem akarnak eladni a kereskedők, csak azért mert mindenkivel nem mennek tesztvezetni. Ugyanis az eladás nem az, hogy tesztvezetünk. Az érdeklődővel foglalkozni kell, és ha valaki nem teszi az hiba. Azonban a válaszaiból lemérhető, hogy mennyire komolyan gondolja. Az eladás nem a csak kiszolgálást jeleti, hanem az ügyfélnek olyan autót kell eladni, ami igényeinek megfelel. Ehhez nem árt ha jobban ért az eladó a termékhez mint a vevő, és ajánlani tudja. Kedvcsinálásra ott van a szalon autó amibe be lehet ülni, meg lehet fogni, nézni. És ha az illető az adott tárgyaláson kinyílvánítja aktuális vásárlási szándékát ( azaz most, itt, azonnal) akkor biztos vagyok benne, hogy fel fogják ajánlani a tesztvezetést.
Azzal tisztában kell lenni mindenkinek, hogy az autókereskedés nem vidámpark. Tehát az tesztvezet aki tényleg vásárolni szeretne. Egy teszautó fenntartása nem kis költség, a km futás nagyban befolyásolja a későbbi értékesítést. A tesztvezetések során sokkal többet engednek meg maguknak az emberek, mint saját autójukkal, pláne aki csak bohóckodni jön. Külföldön már kezdik bevezetni, hogy nem testdrive-nak, hanem confirmation drive-nak nevezik a vásárlást megelőző próbautat, amit 99%-ban szerződéskötés követ.
Ha megvan a vásárlási szándék, akkor -mint az autóvásárlás sajátja- kezdődik az alkudozás. Feltenném a kérdést. Ki kezd el alkudni egy kenyérboltban, vagy egy műszaki cikkeket árusító boltban?
Az alku során olyan kedvezményeket várnak el a vásárlók amelyek kivitelezhetetlenek, és azzal nem számolnak, hogy fizetést kell adni a kereskedés dolgozóinak, a tesztautót amivel megy tankolni kell fent kell tartani. Az az üdítő pénzbe kerül amivel megkínálták, a szalonban fűtenek, világítanak stb. Ezt nem értik meg.
A használtautó beszámítás is kényes kérdés. Sokan tisztában vannak azzal, hogy a "piacon" mennyit ér az az autójuk. Ennek ellenére elvárnák, hogy a kereskedő drágábban vásárolja meg tőlük. Az autót utána el kell adni, tisztítani, hirdetni kell, és adott esetben hónapokig ál benne a kereskedő pénze.
Ezeket jó lenne, ha mindenki figyelembe venné amikor bemegy egy autószalonba.

flamer 2009.03.31. 12:15:24

freelander:
Az alku egyáltalán nem csak az autóvásárlás sajátja, hanem kb minden nagyértékű vásárlásé (alkudni lehet - és érdemes - ingatlanvásárlásnál, bútorboltban de akár egy Media Marktban is). Egyébként meg az autókereskedőket ez azért semmiképpen nem érheti váratlanul, fel is készülnek rá. Teljesen normálisan lehet kezelni ezt a kérdést, akkor is, ha a kereskedőnek az az álláspontja, hogy az adott autó árából egyetlen fillért sem fog engedni.

A "nem akarnak eladni" hozzáállás viszont egyáltalán nem túlzás, én is megtapasztaltam jópárszor meg az ismerősi körben is vannak ilyen történetek.

waffen55 2009.03.31. 22:16:27

Egy nagyon pozitív tapasztalatot szeretnék veletek megosztani: Kb. 6-7 éve történt, hogy az eredeti jaguár szalonba ugrottam be két fősulis kollégával, mondván nem leszünk ott 2 percnél tovább (szakadt farmer hátizsák stb.), mert úgyis kidobnak! De nem! Ellenkezőleg! Az egyik góré lépett oda hozzánk és nagyon udvariasan közölte, hogy bármit kérdezhetünk mindenre válaszol. Mi bele is mentünk a dologba jó néhány motorháztetőt felnyitott a kedvünkért, sőt(!) volt ott egy XKE báránybőr szőnyegekkel miegymással és simán beülhettünk még be is indíthattuk (56 milliót kóstált az ára) !!! A végén egy bőrfotelben végeztük kávézgatva, pedig néha már a szemtelenség határait súroltuk a kérdésekkel! De az akkor volt azóta meg igazából 1 szalonba járok és a tulaj ismerős szóval azt nem tudom objektíven leírni.

freelander 2009.03.31. 22:41:07

flamer:
Nem is az alku tényével van a baj, (fel van rá készülve minden értékesítő, igazad van), hanem az emberek elképzeléséről az árréseket illetően. Sokszor hangzik el a veszteséggel eladott autók esetén is, hogy " ez ilyen meg olyan jó üzlet a kereskedésnek".
Egyetlen baj van az autókereskedőkkel, hogy nincs összetartás. Nagy a nyomás az értékesítőn, így nem alakul ki egy megfelelő árszint amiből mindenki megél. Természetes jelenség, hogy a vevő ha megtalálj a megfelelő típust, még akkor is versenyezteti a kereskedéseket, és az értékesítő idegeit borzolja az elé rakott konkurens árajánlatokkal. (mely sok esetben kiderült, hogy valótlan). Ezek után csoda, ha nem lelkes az aldó?
Egyes vevők párezer forintért utaznak fél órát is akár, csak hogy a látszólag olcsóbbat vegyék. És itt már a kiszolgálás minősége keveseket érdekel. És amikor visszamegy szervizre ugyan oda ahol kiszívta az értékesítő vérét, fel van háborodva, hogy miután a szervizköltségből is alkudott, nem ugrálják körbe.
Azt nem vitatom, hogy sok helyen fásult, kedvetlen értékesítőt találni, aki a vevő belépését problémának tekinti. Ők nem biztos, hogy a megfelelő szakmát választották, és így nem tesznek meg mindent az eladásért. Pár jó kérdéssel ki lehet szűrni, hogy milyen ügyféllel áll szemben az értékesítő.
Azért az is megfigyelhető, hogy az elégedetlenkedők egy jó része azok közül kerül ki akik nem is akrtak vásárolni, csak autókázni, vagy kiszolgáltatni magukat.

SirJohn 2009.04.20. 11:36:02

@abc: Kedves Abc! Köszönöm szépen a visszajelzését, nagyon hálás lenne a Citroen Wendom Pest vagy Citroen Wendom Buda, ha egy C3 Picasso tesztvezetés keretében meglephetnénk egy kis ajándékkal. Kérem írjon az ihos.lajos@citroenwendom.hu címre a márkaigazgatónak. Üdvözlettel Szilasi János, Sakura csoport

quador 2009.04.21. 21:27:03

En arra vagyok kivancsi, hogy miert ne a mindjart a neten rendeljem az autot, ha teszvezetni engedni ennyire nem szeretnek a magyar kereskedok.
Autokiallitason megnezem az autot es beleulok. Kavem van otthon is, kanapem is, ez nem er tobbet mint 500 Ft. Beszelgetni tudok a barataimmal is, akar autokrol is. Prospektust letoltom a gyarto oldalarol.

Mire van megis az autoszalon ha nem pont a tesztvezetesre?

(Ez a nyugaton mar "confirmation drive"-nak hivjak es 99%-ban szerzodeskotes koveti tortenet meg egy autokereskedo kollega szep vagyalma lehet)

Tylla78 · http://www.vonzas.net23.net 2009.06.07. 09:45:45

@flamer: 'Vagy ha tudsz olyan autószalonról, ahol fizetnek azért, hogy az értékesítővel csevegjek, akkor szólj.'

Ezúton szólok, hogy több olyan autókereskedőről is tudok, akik fizetnek azért, hogy tőlük vedd meg a kocsit, ne pedig mástól.
süti beállítások módosítása